Gubó Eduard az érsekújvári Pázmány Péter Gimnázium diákjaként tizenötévesen még plasztikai sebész akart lenni. Érettségi előtt szerényen azt jósolta magának, hogy az ötvenéves osztálytalálkozóra a Greenpeace igazgatójaként fog érkezni, és miután megkapta a Nobel-díjat, az utolsó őserdőt róla nevezik majd el. Ezt a fogalmazását máig őrzöm, főleg, mert beleírta, hogy még élni fogok akkor, sőt igencsak jól tartom majd magam. Ebből is látszik, milyen remek a humora. Hát, a Nobel-díj ugyan még várat magára, de számos más érem máris a tarsolyában van. Pedig csak 29 éves.
Emlékszem, szenvedélyesen gyűjtötted az érméket. Futni is ezért kezdtél?
Gyerekkorom óta gyűjtöm az érméket és a bankjegyeket meg a bélyegeket is. Vannak régi bankjegyeim, új érméim, emlékérméim, trópusi országbeliek, euróövezeten belüliek, amerikaiak, tibetiek, szinte az egész világból. Ha külföldi országban járok, az az első, hogy a teljes éremsorozatukat begyűjtöm, majd jöhetnek a hajtatlan, sérülésmentes bankjegyek is. A célom pedig az, hogy a világ összes országából legyen legalább egy érmém vagy bankjegyem. Nem állok már messze tőle. A futóversenyek valóban azért is ösztönöznek, mert befutóérmet lehet kapni. De talán, amire legbüszkébb vagyok, az az Alma Mater Emlékérem, amit 2015-ben kaptam a diplomaosztó ünnepségen.
Melyik alma materedben?
Mosonmagyaróvárra jártam mezőgazdasági egyetemre, akkor még Sopronhoz tartoztunk, most már Győrhöz. A napokban védtem doktori munkámat, melynek témája az ösztrogén hatású vegyületek a mezőgazdaságban. Nagyon röviden a lényeg az: hogy egy tejelőtelepen vizsgáltam a hígtrágyát, amit kijuttatnak a talajba, ez ugyan a növények számára tápanyagként nagyon előnyös, de tele van ösztrogénnel. Ezeket a hormonokat az állatok természetes úton is kiválasztják, de mivel az intenzív termelésben fontos, hogy folyamatos legyen a tehenek termékenyítése, ezért hormonprogramokat használnak, ami azt jelenti, hogy hormoninjekciók segítségével elérik, hogy a tehenek ivarzzanak, így termékenyíthetőek lesznek. A kezelések következtében pedig megemelkedik az állatokból kikerülő ösztrogének mennyisége. A hígtrágyával a nagy mennyiségű ösztrogént kijuttatjuk, a növények felveszik, belekerül a táplálékláncba. A témám teljesen új, Magyarországon ezzel még senki nem foglalkozott. Kiderült, hogy a növények képesek felvenni és elraktározni nagyon nagy mennyiségben az ösztrogént. Azokból a növényekből, melyeket én vizsgáltam, tömegtakarmányt készítenek. A kukoricaszilázsban a tejsavas erjedés után még két hónappal is benne vannak ezek az anyagok. A gond az, hogy az ösztrogén így magasabb dózisban kerül vissza a körforgásba. Azt nem vizsgálta még senki, hogy a tejben meg a húsban megjelenik-e, ez egy újabb kutatási téma lehet.
A kutatásaid miatt utaztál annyit külföldre?
Erasmus- és Campus Mundi-ösztöndíjakkal jártam rendszeresen külföldi részképzésre és tanulmányutakra. Tíz éve egyetemista vagyok, bár a mesterképzés mellett már dolgoztam is. Fűzött az egyik tanárom, hogy folytassam tanulmányaimat, amit nagyon nem akartam, de aztán kaptam állami ösztöndíjat, és mégis belevágtam a PhD-tanulmányokba. Egy holland–magyar tulajdonú nemzetközi mezőgazdasági cégnél műszakvezetőként kezdtem hét éve az említett tejelőtelepen, utána a növénytermesztési részen az agrármérnöki munkákat felügyeltem, majd telepi felelős lettem. Négy magyarországi és két szlovákiai telep tartozott hozzám, ezeket menedzseltem. Jelenleg kutatási projektmenedzser vagyok a cégnél. Kitűztük, hogy 2030-ra karbonsemlegesek akarunk lenni, az én feladatom, hogy ez sikerüljön. Az egyetemen a féléves gyakorlatomat Ausztriában végeztem egy biogázüzemben, utána Németországban egy kisállatfarmon. Hollandiában és Görögországban többször is voltam szakmai gyakorlaton, előadásokat tartottam az egyetemeken is. A napokban épp egy környezetvédelmi díjat nyertünk egyik hallgatóm szakdolgozatával, akinek konzulense voltam. A kutatást, a tanárságot is élvezem, kutatói pozícióban maradok továbbra is az egyetemen, de mellette a cégben is dolgozom. Ez azért is előnyös, mert tudom hozni a diákokat gyakorlatra, hatalmas a kapcsolati tőkém ezáltal.
Mindemellett rengeteget sportolsz. Hogy győzöd?
A futás sikerélmény. Volt egy időszak, amikor csak a futásban kaptam meg a tapsot, a dicséretet, a gratulációt. Ez lendített át a negatívabb időszakon. Kellett a külső elismerés, a visszajelzés. Hosszútávfutó voltam, minden évben futottam egy hivatalos maratont, félmaratonokat meg havonta. 
Rengeteg volt a stressz, ez kapcsolt ki. Hajnali 4.20-kor keltem, lefutottam tíz kilométert, tusolás, reggeli, irány munkába, utána suli, éjfélkor feküdtem le, négy óra alvás után körbe-körbe ugyanez újra. Három évig bírtam. 2018-ban 2018 kilométert futottam, 2019-ben 2019-et, 2020-nál aztán megálltam. Most már csak hetente egyszer futok. Helyette heti öt kondiedzésem van, és biciklizem. 220 kilométert letekerek hat óra alatt.
Az edzéseket a volt főnökömmel kezdtem, nagyon lelkes voltam, annyira pörögtem, hogy fogadtunk, egy év alatt én akkorát tudok nőni, mint senki más. 37 centis volt a karom, és mondtam, hogy 43-as lesz. Ha én nyerek, kapok egy Los Angeles-i utat tőle, viszont ha veszítek, egyéves kondibérletet vásárolok neki. Az első három hónapban megnőtt a karom 39 cm-re, zabáltam, edzettem, de utána abbamaradt a fejlődés. Az utolsó három hónapban személyi edzőt is fogadtam, de 41 cm-nél megállt a karom, elvesztettem a fogadást. Meg kellett vennem a méregdrága bérletet, és nem jutottam el Los Angelesbe.
Helyette akadtak más úti kalandok.
Szicíliában például felmásztam a működő Etnára. Béreltem autót, mert eldöntöttem, hogy nem fizetek én azért drága pénzt, hogy felvigyenek, a hátsó utakon magam is fel tudok menni. A hó már olvadófélben, négykerékmeghajtás, fog ez menni. Szakadékokkal, vízmosta utakkal nem számoltam. Mindössze öt kilométert tettem meg három óra alatt. Épp földrengések voltak, mert másnap kitört a tűzhányó. Füstölt a vulkán teteje, én azt hittem, ez teljesen normális. Egyszer csak legurult a kocsi elé egy hatalmas szikla, elakadtam, egyedül voltam, nem volt térerő… izgalmas volt.
Na, és mi lesz azzal a Nobel-díjjal?
Szerencsére van még negyven évem bezsebelni.